A csillagászok számos módot ismertek fel arra, hogy a csillagok összeomlhatnak, és szupernóvába eshetnek. Az egyik helyzetben egy vasmag összeomlik. A második egy kisebb tömegű csillagot foglal magában, oxigénnel, neonnal és magnéziummal a magjában, amely hirtelen befogja az elektronokat, amikor a körülmények megfelelőek, eltávolítva azokat támasztómechanizmusként, és a csillag összeomlását okozza. Noha ennek a két mechanizmusnak jó fizikai értelme van, soha nem volt megfigyelés, amely azt mutatta volna, hogy mindkét típus előfordul. Eddig ez van. A brit Southamptoni Egyetemen yb Christian Knigge és Malcolm Coe által vezetett csillagászok bejelentették, hogy két különálló alpopulációt észleltek a szupernóvákból származó neutroncsillagokban.
A felfedezés érdekében a csapat a neutroncsillagok nagyszámú alosztályát tanulmányozta, amelyek a Be X-ray binárisok (BeXs) néven ismertek. Ezek az objektumok egy forró B spektrális osztályú csillagokból álló csillagpárok, amelyek spektrumában hidrogén-emisszió van egy kettős pályán neutroncsillaggal. A neutroncsillag ellipszis alakú pályán kering a nagyobb tömegű B-csillag körül, és a közeli megközelítés során leszívja az anyagot. Ahogy a felhalmozódott anyag a neutroncsillag felszínéhez ütközik, fényesen világít a röntgensugárzásban, és egy időre röntgenpulzárrá válik, amely lehetővé teszi a csillagászok számára a neutroncsillag forgási periódusának mérését.
Az ilyen rendszerek gyakoriak a Kis Magellán-felhőben, amely úgy tűnik, hogy körülbelül 60 millió évvel ezelőtt csillagképző tevékenységet hajt végre, lehetővé téve a nagy tömegű B-csillagok számára, hogy csillagéletük virágkorát éljék. Becslések szerint a Kis Magellán-felhőnek önmagában annyi BeX-je van, mint a teljes Tejútrendszer galaxisának, annak ellenére, hogy százszor kisebb. Ezeket a rendszereket, valamint a Nagy Magellán-felhőt és a Tejútrendszert tanulmányozva a csapat megállapította, hogy a BeX neutroncsillagoknak két átfedő, de egymástól eltérő populációja létezik. Az első rövid időszak volt, átlagosan 10 másodperc körüli volt. A második csoportnak átlagosan 5 perce volt. A csapat azt feltételezi, hogy a két populáció a különböző szupernóva-képződési mechanizmusok eredménye.
A két eltérő képződési mechanizmusnak egy másik különbséghez is kell vezetnie. A robbanás várhatóan olyan „rúgást” ad a csillagnak, amely megváltoztathatja a pálya jellemzőit. Az elektronbefogott szupernóvák várhatóan 50 km/s-nál kisebb kilökési sebességet adnak, míg a vasmag összeomlási szupernóvák 200 km/s-nál nagyobbnak kell lenniük. Ez azt jelentené, hogy a vasmag összeomló csillagainak hosszabb és excentrikusabb pályájuk legyen. A csapat megpróbálta megállapítani, hogy ezt is alátámasztják-e bizonyítékaik, de az általuk vizsgált csillagoknak csak egy kis része határozta meg az excentricitást. Bár volt egy kis eltérés, még korai lenne eldönteni, hogy ez a véletlennek köszönhető-e vagy sem.
Knigge szerint „Ezek az eredmények visszavezetnek minket a csillagfejlődés legalapvetőbb folyamataihoz, és megkérdőjelezik, hogyan is működnek a szupernóvák. Ez számos új kutatási területet nyit meg megfigyelési és elméleti fronton egyaránt.